XI. rész

Nem hitt saját magának. Nem akarta tudomásul venni, hogy az énje egyik fele hajlandó ebbe belemenni. Teljességgel meg kellett volna tagadnia a felvetést, ám a benne élősködő parazita, amit makacsságnak hívunk, nem tágított. Beleegyezésre utasította anélkül, hogy egy szót is szólt volna. És sajnos, legnagyobb bánatára a barátja nagyon is kompatibilis módban volt az ő makacsságával. Végzetes kapcsolat az övék…

- Hogy vagy képes erre rávenni? Miért teszel ki ilyesminek?

Ha Hoseoknak nem lett volna elég a munkája miatt aggódnia, még a szintén pszichiáter tanonc lakótársa is rátett egy lapáttal. Bár azt szívesen megkérdőjelezte volna, hogy tényleg csak egy lapátról volt-e szó, vagy Youngjae egy egész talicskával járult hozzá az ő rossz idegállapotához.

- Egyszer az életben belefér – vont vállat Youngjae közönyösen. Pókerarca megrendítő volt a mellette kullogó barátja számára.

- Miért jött rád hirtelen ez a lázadozás, mi?

- Vicces, hogy pont az az ismerősöm akad ki a viselkedésemen, aki eddig a liberalizmusáról és szabadelvűségéről volt ismert.

- Ezzel akarsz most megfogni? – értetlenkedett tovább Hoseok. - Gyenge próbálkozás, főleg a te részedről.

- Úgy látszik, a mai nap a kivételes esetek napja. Jövőre megünnepelhetnénk – kanyarodott felfelé Youngjae szájának a széle. Sötétbarna szemeiben megcsillant a szórakozottság lángja. - Be is nyújthatnánk egy javaslatot, hogy jelöljék ki a mai dátumot a kivételek világnapjává. Mit szólsz?

- Látom, nagyon ráérsz ilyen baromságokkal foglalkozni, csak a munkáddal nem – préselte össze Hoseok a saját beszélőkéjét a mondat végén, nehogy egy nem túl szép káromkodás is kicsússzon belőle.

- Tudod te, milyen egy átlagos nap a Syaoranban? Egy felér kettővel! Igazán kiérdemlek már egy szabadnapot!

- Persze… Ebből a logikából kiindulva nem egy, hanem két napot is ellógsz.

- Lóg az elefánt füle, az! – vágott vissza Youngjae ingerülten. Nemcsak a viselkedése, de a hangulata is csapongóvá vált, Hoseok nem bírta követni.

- Akkor is, miért pont most akarsz valami ürügyet keresni egy szabadnaphoz? Fogadjunk, hogy valamelyik ottaninak van a keze a dologban.

- Ne kezdj ezen filozofálni, mert tök fölösleges. Ez azért összetettebb, mint amire gondolsz.

- Akkor el is magyarázod még ma, vagy csak a következő reinkarnációban?

Az előző zűrös napra való tekintettel Youngjae túl gyengének vélte magát ahhoz, hogy szembenézzen a rá váró feladataival. Azelőtt még soha nem történt vele hasonló, pedig már igencsak sok mindent élt meg eddigi élete során, most mégis felvillant agyában a vészjelző lámpa, hogy ajánlatos lenne behúznia a kéziféket. Lehet, hogy a túlhajszolás melléktermékének láthatta a kárát, de ha nem is, hallgatnia kellett a belső hangja figyelmeztetésére. Mégis hogyan tudott volna az elmúlt két nap történései után felszegett orral a Syaoranba menni, fogadni a pácienseit, majd az otthoni konfliktusok után még a Tao’s-ban is dolgozni hajnalig és elviselni a megaláztatást? Mindezek mellett a képességére is ügyelni? Ezt senki nem érezhette volna át, mert valóban fizikai képtelenség.

Azt még meg kellett hagyni, hogy Hoseok néhány fokkal kezelhetőbb és értelmesebb páciensekkel dolgozhatott, ellentétben Youngjae-vel. Míg a sötétbarna hajúhoz olyanok jártak, akik gyermekkori vagy családon belüli traumákon akarták túltenni magukat, addig a fekete hajú ezt nem mondhatta el a sajátjairól. Korábban is eleget fájt a feje miattuk, de ezúttal az állítólagos szellemlátó, piromániás, állatkínzó Soosye és a szintén egyfajta képességgel rendelkező Daehyun kiverte nála a biztosítékot. Youngjae azért akart pszichiáter lenni, hogy segítsen az embereknek kimászni a gödörből, nem azért, hogy ő maga is beleessen egy kútmélységű üregbe. Miért akart volna magának rosszat? Így is nyűg volt neki a telekinézissel járó mizéria, meg amúgy sem volt mazochista.

Baljósan szűrődött át a napfény a bárányfelhőkön és a magas épületek halmazán, amik emiatt már korán reggel kísérteties árnyékot vetettek. Elmosódott a határ az alkonyat és a hajnal között, az idő meghatározhatatlanná vált, legalábbis Youngjae számára. Ahogy Hoseokkal baktatott az egészségnevelő központ felé, elvesztette tájékozódó képességét. Valószínűleg nemcsak a gyomrában kibontakozó görcs miatt, ám nem volt mersze ebbe jobban belegondolni. Még ha a barátja előtt lazának is mutatta magát, azért a lelke mélyén szégyellte magát, hogy nem nézett szembe átmeneti félelmével. Pszichiáterként arra biztatta betegeit, hogy küzdjék le rigolyáikat és lépjenek túl rajtuk, ehhez képest ő ugyanazt csinálta, mint ők. Bort iszik, vizet prédikál? Nos, talán az ő esete bonyolultabb ennél.

A tegnapi atrocitásokra való tekintettel a két fiú együtt, némán bandukolt a klinika felé, megelőzve Sehunt és Jongint. Persze kissé kényelmetlen volt gyalog megtenniük az odafelé vezető utat, de Youngjae-nek nem volt pénze autóra, hiába volt jogosítványa. Hoseok bezzeg megengedhetett volna magának akár két járművet is, de a gyalogjárással szintén az ellen a gazdasági helyzet ellen lázadt, amibe született. Nem akart olyan pénzzel autót venni maguknak, amiért nem ő dolgozott meg. Nem vélte tisztességesnek, ha már emiatt veszett össze a családjával. Kifogásolta a képmutató sikket, de rezzenéstelen arccal toppant volna be a legközelebbi autókereskedésbe vagy egy szalonba? Még mit nem, inkább félretett havonta bizonyos összeget.

De a gyaloglásnak volt még hátránya. Először is, hosszabbra nyúlt az a bizonyos csend, amit csak a jól ismert tücsökciripelés tudott volna félbeszakítani. Másodszor pedig a két fiú nem állhatott ugyanúgy egymáshoz, mint negyvennyolc órával korábban. Ezidáig mindketten torpedógyorsaságúnak vélték az idő múlását, most viszont egy reumás csiga is megelőzte volna. Ez történik akkor, ha két ember hirtelen nem tud mit kezdeni egymással és tulajdonképpen a kommunikációjuk a félreértéseken kívül nem szól másról…

Határozottan furcsa volt Youngjae-nek a teljesen kórházszerű központba lépnie, hiszen az elmúlt egy év során nem fogadta más a Syaoran barokkosan giccses és régies hallján kívül. A megszokás nagyúr, ezért a gyomrában immáron egy kiskés forgolódott. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a nap során el fog mulasztani valamit. Mi van, ha a két betegének sürgősen szüksége lenne rá? Ugyan már, egy napot kibírnak nélkülem, mondogatta magában. De a lelkiismeret-furdalás csak nem eresztette, ahogy a megérzése sem.

Youngjae-nek előre ki kellett találnia egy ürügyet, hogy ne kelljen bemennie a gondozóközpontba. Sürgős elintéznivalóra hivatkozva kérte el magát, ami valójában nem volt más, mint három lakótársa munkahelyének feltérképezése. Hajnalban leszögezte magában, hogy mielőbb új helyeket kell néznie magának, mert a türelme és a tűrőképessége is véges. Se a Tao’s, se a Syaoran okozta feszültséget nem bírta tovább elviselni. El akarta intézni, hogy felvegyék gyakornoknak a Busan MediCenterbe, még ha erre kevés is volt az esély. Viszont a Syaoranban szerzett tapasztalatai bónuszként jól jöhetnek az átigazolásnál. Ki ne akarna olyan alkalmazottat, aki egy pletykáknak otthont adó, rivális intézményben edződött, így a munkájában jobban tud teljesíteni és nem zöldfülű? Egy ilyen ember „birtoklása” könnyen a hasznukra válhat, mérlegelhet a vezetőség. Nincs nagy igénye, rutinos, és az átigazolás szerint a MediCentert jobbnak véli a Syaorannál. Ez kinek nem imponálna?

Youngjae alaposan elmagyarázta tervét Hoseoknak, miután kényszeredetten törte meg a csendet kettejük között. Ám Hoseok se biztatni, sem lebeszélni nem tudta. Minden Youngjae mellett szólt, de a munkahelyek vezetői ugyanolyanok, mint a jövő: kifürkészhetetlenek. Látott esélyt a terv megvalósítására, egy valami azonban elvette a kedvüket: a MediCenter létszáma. Így is felmerült már, hogy néhány alkalmazottat elbocsátanak különböző szempontok miatt, többek között Sehunt. Nem mintha Sehun rosszul végezte volna a dolgát, de a neve felmerült a létszámcsökkentéskor, ugyanis nem foglalt el nélkülözhetetlen pozíciót. Ám Jongin sem érezhette magát biztonságban, ő is esélyes volt természetgyógyászként. A Syaorannak nem okozott volna gondot tucatnyi új gyakornokot vagy végzett orvost felvenni, bőven volt megüresedett hely, de a MediCenternek nem volt szüksége plusz egy főre.

Aztán Hoseokban felmerült valami. Lehet, hogy az elbocsátások elkezdődésekor az egészségnevelő központ mégis megengedhet majd magának egy új dolgozót, ha az korábban syaorani volt. Elküldik a sok felesleges személyt, cserébe felvesznek egy olyat, aki átvitt értelemben aranyat ér. Youngjae kevesebb fejtörést okozna, mint bármelyik másik pszichiáter gyakornok, és még talán jobb is lehet bármelyiknél. Igen, ez nem kizárható, mégsem reménykedhettek felhőtlenül. Talán az ő átiratkozásának az lesz a következménye, hogy mást egyből elküldenek, például pont Sehunt. Youngjae menjen a MediCenterbe, de Sehun a Syaoranba, ahol amúgy kevés a természetgyógyász? Nem titok, hogy jól jönne ott olyasvalaki, aki agresszivitás nélkül kezeltetheti a betegeket és fenntarthatja előttük a látszatot. Ha ez történne, az erősen latba vetné, hogy Youngjae milyen önös érdekű és milyen barát…

***

Mozgalmas óráknak néztek elébe. Míg Hoseok munkába állt és igyekezett elterelni gondolatait Youngjae-ről, ő addig úgy közlekedett a MediCenterben, mint egy nyolcadikos diák, aki iskolalátogatáson van a gimnáziumban. Egy segítőkész asszisztenst jelöltek ki Youngjae helyreigazítására, aki úgy mutatta be neki a helyet, mint egy idegenvezető. Ez eléggé meglepte a fiút, hiszen ő nem volt se ellenőr, se semmilyen szervezet követe, akinek kisebb túrát kellett rögtönözni, csupán egy elégedetlen syaorani gyakornok. Talán pont emiatt érezhette magát kivételesnek?

Szó mi szó, mikor Youngjae bemutatkozott a MediCenter ügyvezetőjének, a férfi máris máshogyan kezdett viszonyulni az őt megzavaró látogatóhoz. A fiatal még az iratait – korábbi páciensekről vezetett papírjait – is bemutatta igazolás gyanánt. Youngjae-t nem izgatta különösebben, hogy nem a hagyományos menetrend szerint tudatta a központtal a szándékát, hanem a felvétel előtt bevonszolta magát terepszemle címszó alatt. Azzal magyarázta viselkedését, hogy mielőbb el szeretné hagyni a Syaorant és ezt megelőzően előre meg szeretné ismerni a MediCentert, hogy felmérhesse, mennyire működik másképp a hírhedt intézménytől. Az ügyvezető és társai meglepően jól kezelték ezt a váratlan helyzetet. Végül is, Youngjae szándékosan akart nagy felhajtást keríteni az ügyből, előre megkedveltetve magát a vezető réteggel, hogy ő bizony nem mindennapi figura. Fiatal kora ellenére tudta, hogyan kell behízelegni és könnyűszerrel megvezetni másokat. Semmi más dolga nem volt, mint kihasználni a vezetők egoizmusát és tovább duzzasztani azt. Ebben a képessége is segítséget nyújtott.

Ebédszünet elérkeztével Youngjae elégedett vigyorral az arcán ült le Hoseokkal szembe a kezelőorvosoknak fenntartott ebédlőben. Többen méregették az idegen jövevényt, ám ez őt cseppet sem zavarta. Barátja ekkor felvont szemöldökkel nyammogott azokon a falatokon, amiket evőpálcikájával a szájába kotort. Csak egy üdítőital, egy rámennel megpakolt tányér és Hoseok mobilja választotta el őket egymástól.

- Nem hittem volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni – kezdett bele Youngjae.

- Micsoda? – kérdezte Hoseok tele szájjal. Ha tudta volna, hogy mennyire hasonlított egy hörcsögre, röhögve köpte volna ki a kajáját.

- Befolyásolni másokat. Tudtam, hogy megvan ez az adottságom, de csak most sikerült kamatoztatnom.

- Szóval már le is foglaltál magadnak egy férőhelyet?

- Mondhatni. Nem akarom, hogy miattam küldjék el Sehunt vagy Jongint, de amint valaki elmegy, én a helyére tudok jönni. Remélem minél előbb, mert a tökömnek sincs kedve még hónapokig a Syaoranban sínylődni. Az a hely csak arra jó, hogy máshova „be tudok csekkolni” a neve említése miatt. Tényleg elsőbbséget élvez az, aki ott kezdi meg a gyakornokságot.

- Te akarsz majd itt lenni a helyi alfa farkas, vagy mi? – gesztikulált Hoseok a pálcikával. - Volt néhány durvább eseted, sok rosszat láttál és akkor már ettől felsőbbrendű vagy?

- Ugyan már, Hobi, ez nem ilyen egyszerű. De most az előbbi úgy hangzott, mintha egy unszimpatikus üzletember lennék. Konkurencia vagy ilyesmi.

- Bocs, de az a módszer, amivel kutyafuttában át akarsz jönni ide, az tőlem távol áll. Akarom mondani, távol szeretném tartani magam tőle, mert ugye olyan közegbe születtem. Jól tudod, mivel szálltam szembe a megismerkedésünk előtt és közben. Kezdesz úgy viselkedni, mint azok, akiket rühellek évek óta.

- Csak rejtett kiskapukat keresek, nem válok pöffeszkedő arisztokratává! Kétségbeesésemben nem tudok mit csinálni! Vagy tudsz jobbat? Van jobb ötleted?

- Van, de az neked túl időigényes lenne.

- Na, ugye. Nekem meg fontos, hogy olyan gyorsan hagyjam el azt a szellemtanyát, amilyen gyorsan lehet. Pénz ide vagy oda, nem várhatják el tőlem, hogy rettegésben éljek. A Tao’s más tészta, ne is beszéljünk róla. Egyelőre a Syaorant kell kiiktatni, mert azt egyszerűbb.

- Jobb is, hogy ma nem mentél be – bökte ki Hoseok, mint akinek kezd hatni a rossz memóriájára a ginzeng.

- Mi?

- Kai az előbb felhívott – bökött a telefonja felé. - Azt mondta, hogy pár perccel ezelőtt az egyik munkatársának hozott volna ördöghal levest a közeli étteremből, mikor meglátott a Syaoran felé tartó rendőröket és mentőautókat. Nem keveset.

- Nem biztos, hogy odamentek – kételkedett Youngjae. - Arrafele sok minden más van még a Syaoranon kívül.

- Ha sok fakabát megy egyszerre valahova, akkor valahol nagyon szivárog a gáz... Az ilyen feltűnő esetek benne szoktak lenni a híradóban vagy egyből felteszik netre, de érdekes módon a Syaoranról soha egy büdös mukkot nem lehet hallani, szóval csak oda mehettek. Te is tudod, hogy nem osztanak meg semmit a nyilvánossággal. Ha nem a Syaoranba mentek volna, már a neten olvashatnánk az okát. Megint történt valami és megint eltusolták. Te pedig spanyolosan lemaradtál róla.

- Oké, feltételezzük, hogy igazad van. Akkor szerinted mégis mitől mentettem meg magamat?

- Például egy elszabadult betegtől – turkált Hoseok a tésztában. Nem sikerült tompítania megjegyzésének drámaiságát.

- Az elég gyakori és túlzottan nagy felfordulást nem szokott okozni. Ezért gondolom, hogy a rendőrség kihívása túlzás lenne.

- Nem erre célzok. Ha sok mentős is kiment, sokan megsérülhettek vagy még rosszabb.

- Ó, szerinted egy gyilkos kedvű barom miatt volt az egész?

- Akár – szívott fel Hoseok újabb adagot a tésztából. - Mondd, nem vittek be oda az utóbbi napokban egy gyanús alakot?

Youngjae rövidzárlatos lett. Ha elmondta volna, hogy a Daehyun nevezetű páciense sokkal több volt gyanúsnál, akkor is visszafogottan fogalmazott volna róla. Szintén energiamezőre hasonlító aurával büszkélkedhetett, szintén máshogyan formálta szavait, vagyis a gondolkodása is eltért egy átlagos emberétől. Ugyanolyan természetfeletti erővel rendelkező szerzet volt, akárcsak ő, de másmilyen szinten. Ez simán jelenthette azt, hogy Daehyun veszélyesebb dolgokra lehet képes a pszichiáterénél. Ugyan csak egyszer találkoztak szemtől-szembe – nem is végződött jól -, de korábban már párszor érzékelték egymást a környéken. Nem alapítottak még olyan vallást, amiért bevallották volna, hogy ismeretlen ismerősök egymás számára, Youngjae ebben biztos volt. Ha tényleg a Syaoranban történt valami – amit ő a megérzése miatt szerencsére elkerült -, akkor annak köze lehet Daehyunhoz? Logikusnak tűnt.

- Jae? – rántotta vissza Hoseok a vele szemben ülőt a valóságba.

- Ott csak gyanús alakok vannak – vágta rá a fekete hajú, ami nem is volt hazugság. A syaoraniak közül bárkiből kinézett nagyobb rendbontást, különben mi másért lettek volna bent, ha nem a szeszélyesség és a közveszélyesség miatt.

- Veled aztán nem lehet dűlőre jutni – forgatta körbe Hoseok a szemeit, majd kiitta a tányérjában maradt levet.

- Miért, mit vársz tőlem? Menjek be a rendőrségre és tegyek vallomást olyanok ellen, akiknek a nevét sem tudom, csak szimplán gyanakvásra adnak okot? Ne idegesíts. Azt se tudjuk, mi történt! Vagy te magad akarsz nyomozni? Nem mintha sok közöd lenne hozzá, mert nem te dolgozol ott, hanem én. Legalábbis egyelőre.

- Pont ez az! Gondolj már bele, mi történt volna, ha ma bemész! Nem lettem volna hajlandó arra hazamenni, hogy egy elmebeteg miatt kórházba kerültél!

- Ne pattogj ezen fölöslegesen. Nem történt semmi. Inkább örülj, hogy így alakultak a dolgok.

- Tudat alatt megérezted, hogy baj lesz és inkább nem mentél be dolgozni, mi?

Ismét olyanra terelődött a téma, ami Youngjae-t mélyen érintette. Barátja eszébe juttatta, mit rejtegetett előle a megismerkedésük első percétől kezdve. Számára olyan tudat alatt megérezni valamit, mint másnak ránézni a karórájára és megállapítani az időt. Ám másokkal ellentétben Youngjae mindenhez szkeptikusan állt, ezért próbálta ezúttal is elfojtani magában az előérzetét. Hiába, Jongin jóvoltából megtudhatta, hogy a reggeli sejtése beigazolódott. Tökéletesen időzített a MediCenterben tett látogatását illetően.

- Hobi, túlzásba viszed az aggódást – kerülte ki a kérdést.

- Ó, igazán? Akkor mégis ki szajkózza állandóan azt, hogy veszélyes helyen dolgozik?!

Ha sakkoztak volna, Hoseok állt volna nyerésre. Annyira jól ismerte a nála két hónappal idősebb fiút, hogy már csak a képessége létezésére nem jött rá. És ez nagy szó. Olyan ember, aki még akkor is hamar megtalálná a kijáratot, ha vakságra lenne ítélve. Bár fogalma sem volt, hogyan fejtse meg jobban Youngjae-t, ennek ellenére mindig eltalálta az érzékeny pontját és jól is érvelt ellene, ha a szituáció megkövetelte.

- Na, mi az? Nem találsz szavakat arra, hogy J-hope dongsaengednek igaza van? – kúszott arcára jellegzetes, öntelt mosolya.

- Már értem, miért szeret Sehun baszogatni téged. Addig sem te idegesíted őt, hanem fordítva – vágott vissza Youngjae. Hoseok keze megállt a levegőben, benne az üdítős flakonnal. - Na, mi az? Elakadt a szavad, mert Jaejae hyungodnak igaza van?

- Megőrjítesz.

Ennyi volt, amennyit Hoseok ki bírt préselni magából. Furcsa volt belegondolnia, hogy olyan barátság volt az övéké, ami a másik véglet is lehetett volna, ha nem a megfelelő időben találkoznak megfelelő körülmények között. Ahogy általánosságban a szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől, úgy ezzel a kapcsolatukat is jellemezni lehetett. És az elmúlt negyvennyolc órában meg is tapasztalták, mikor a szeretet csaknem utálatba hajlik át. Sőt, igazából lövésük se volt, éppen mi van közöttük. Beszélgetnek, mégis egy kicsit távolságtartóak. Viccelődnek, mégis komoly marad a hangnemük. Esetleg ez már a tartós barátság alapja, mikor ők maguk se tudják eldönteni, haragszanak-e egymásra vagy sem? Ha igen, akkor miért? Tulajdonképpen nem lenne nyomós indítékuk.

Vagyis Hoseok ezt hitte… Ha túlságosan elmerengsz, az sosem jelent jót, mondogatta gyakran Youngjae-nek. Most ezt pont Youngjae mondhatta volna neki, de nem tette. Igazából nem tűnt fel neki a másik személy elbambult arca, pedig mialatt elhagyta a tág helyiséget, a sötétbarna hajú fiú rájött korábbi konfliktusuk okára. Arra, ami jócskán megkérdőjelezhetné barátságuk hitelességét. Nem az volt valójában, mint aminek tűnt, az egyik fél részéről biztosan.

***

A Darázsfészekre a megnevezése még soha nem illett ennyire. Nemcsak a D-épületben és a környékén nyüzsögtek rendőrök, helyszínelők és munkatársaik, hanem a rejtett C-épület celláiban is a fogvatartottak, akár a felbőszült méhek a kasban. A nővérek nem tudták megállapítani, hogy a Fészeklakókhoz eljutott-e a gyilkosságok híre vagy csak dominószerűen egymásról átragadt az őrület. Valójában senkit nem is érdekelt a Fészeklakók hangoskodása, hiszen biztonságban voltak a cellák vaskos ajtói mögött. Azonban a D-épületben sertepertélő kutatók és orvosok is ezt hitték, egészen délig…

Feszülten teltek a percek a Syaoran ebédlőnagyságú társalgójában. Sok páciens az elmeállapota miatt nem foghatta fel, mi történik körülötte, a józanabbak láthatóan idegesebben töltötték el elfoglaltságokkal a szabadidejüket. Bárkiben pánikot kelthetett a tucatnyi rendőr puszta jelenléte és a hordágyak kerekeinek csörgése. Nem volt egyszerű a legalább ötven halottat elszállítani diszkrét keretek között, főleg ha a syaorani dolgozók is hangosan ecsetelték ezt.

Chaerinnek az volt a szerencséje, hogy túl messze ült a társalgó bejáratától ahhoz, hogy bármi lényegeset halljon odakintről. Össze is rándult volna az összes belső szerve, ha minimum annyira informált lett volna, akár a többiek. Daehyun volt a másik véglet. Ugyan ő sem hallott semmit, de neki sokkal több köze volt az egész ügyhöz, mint odakint bárkinek. Körülbelül száz ember tipegett jobbra-balra, ki-be az épületben anélkül, hogy ismerték volna a tettes tartózkodási helyét. Miféle hisztéria törne ki, ha tudnák, hogy a keresett illető éppen a társalgóban ül egy festett szőke hajú hölgy társaságában és ráérősen dohányzik…

- Hihetetlen, hogy pont mi leszünk az utolsók, akik értesülni fognak, mi történt valójában – dohogott Chaerin. Szájából úgy ömlött ki a füst, mint másnak este a nyála.

- Ez így működik – vont vállat Daehyun. - Igyekeznek a lehető legkisebb feneket keríteni a dolognak a bentiek miatt.

- De hogyan jut eszükbe egyáltalán ilyesmi?! Nekünk kell itt lennünk egész nap, nekünk kell az itteni kosztot enni, nekünk kell a cellánk szürke falait bámulni és mégis addig akarnak titkolózni előttünk, amíg lehet? Ha embereket gyilkoltak meg, azon mit kell szépíteni? „Nem ötvenöten haltak meg, hanem csak negyvenkilencen”?! Vagy hogyan gondolták ezt?

- Ne kérdezz ilyeneket, nem tudok az ő agyukkal gondolkodni.

- Daehyun-ah, megrémiszt a közönyöd is, fejezd be!

Az említett fiú a nála idősebb lánynak szót fogadva nem válaszolt, már csak a fejfájása miatt sem. Mindkét halántéka lüktetett és próbálta felidézni magában a mai napon átélteket. Briliáns memóriája felmondta a szolgálatot, nem emlékezett mindenre pontosan. Hogyan szólította meg reggel Chaerint – ha egyáltalán ő kezdeményezett -, hogyan kapták el a hallban, hogyan került a D-épületbe, hogyan támadt rá a kínzóira az elektrosokk után. Vagy egyáltalán a gyilkosságokat hogyan követte el. Nagyon remélte, hogy ez átmeneti állapot, mert az emlékei fontos szerepet töltenek be Kerberosz kordába tartásában. Mi több, ő megcsonkított emlékkel olyan hasztalan, akár egy megtépett tollazatú madár. Amúgy is semmirekellő vagyok, de így nem érek többet egy lyukas zokninál. Olvasott már az amnéziáról, így joggal félt a közeljövőtől.

Néhány perc elteltével – ők fél órának érzékelték - Chaerin és Daehyun annyira belefeledkezett a diskurzusukba, hogy azonnal fel se eszméltek a társalgóba toppanó syaorani nővérekre. Egy mogorva képű nő állt meg középen, végigpillantott a betegek sokaságán, majd szigorú hangja töltötte be a helyiséget.

- Kérjük a 93628-as számú beteget, hogy fáradjon ide.

- Ez te vagy, Daehyun! – kerekedtek el Chaerin szemei.

- Mi? – ráncolta Daehyun a homlokát.

Chaerin a mellkasa bal oldalára bökött, ahol a ruhájára nyomtatott, lekopásra hajlamos számok szerepeltek. Mivel sejteni se lehetett, mit vártak el Daehyuntól, ezért a lány nem tudta eldönteni, hogy örüljön vagy megrémüljön-e, amiért az ő száma a 91226 volt. Mindkettejük torka elszorult, hiszen akár a nyomozásról is lehetett szó. Daehyun egyre hevesebben verő szívvel tápászkodott fel helyéről, és mire a nő elé ért, már egyenesen hallotta a zsivaj ellenére is a saját pulzusát. Alig érezhetően mordult fel benne a szörnyeteg, de a legyengített szervezete miatt kételkedett benne, hogy a nap folyamán másodszorra bukkanhat felszínre Kerberosz. Menekülni is képtelen lenne…

- Maga az? Akkor jöjjön velünk.

- Hova kell mennem? – tette fel a banális kérdést egyből. Nem volt ideje átgondolni, hogy mennyire flúgosnak kéne tettetnie magát.

- Csak kövessen, ne kérdezzen.

Ahogy kilépett a nagy ajtón a nővérekkel körbevéve, elemi rettegés lett úrrá rajta. Nevetségesnek tűnt, hiszen ő miatta volt a nyomozás, ő okozta egy egész épületnyi dolgozó halálát. Egy igazi szörnyeteg volt, mégis ő tartott az emberektől. Normális esetben nem így lett volna, de a gyengesége volt a felelős mindenért. Látta a sok fontoskodó, rémült vagy éppen sokkolt alak arcát, a folyamatosan változó emberáradatot, ami egybefüggő hullámként mocorgott. Kétség sem fért hozzá, a sors arra kötelezte, hogy lássa, mit művelt. Mennyire el tudja veszteni a megmaradt eszét, ha kitör belőle a démon. Tettei amúgy is csak derengeni szoktak olyankor, de az elektrosokk után úgy tűnt, mintha teljesen más személy gyilkolt volna helyette. Igaz, bosszút állt a bezárás és a kínzás miatt, de a legfontosabb dolgot nem vihette véghez – a szökést. Főképp emiatt érezte átoknak a baját: démonként nincs tudatánál, csak ölésre képes, akár egy vadállat.