XX-XXI. rész

A tükörfóbia eredete nem is lehetett volna egyszerűbb – természetesen annak a függvényében, hogy Chaerin már tudta az igazságot. És, ami sokkal megdöbbentőbb volt annál, az az, hogy Daehyun a titkát el se mondta volna semmilyen körülmények között, ha nem került volna sor a légyottra. Képes lett volna még hetekig, hónapokig rejtegetni és hazugságokkal elferdíteni a gondját. Kerülgetni a forró kását, miközben Chaerin kizárólag őszintén beszélt a saját életéről. Fel se merült benne, hogy bármiben is hazudjon a fiúnak, ha már a Syaoran Gondozóközpont foglyai voltak egy hónapja…
Daehyun nem győzte hangsúlyozni, mennyire sajnálta az egészet. Undorodott magától, ezt bevallotta, de ennél jobb ember az állítása szerint már úgysem lehet. Aki már megjárta a poklot, az utána akármit csinálhat, már soha nem lesz energiája arra, hogy felkapaszkodjon a mennyországig. A gravitáció mindig erősebb lesz nála és visszahúzza. Daehyun pedig nem élhetett afféle kiváltsággal, hogy szárnyakat növesszen magának és azzal jusson el a csúcsra. Ha alakot váltott, akkor is mindössze szurokfekete szemei, hegyes fogai és macskaszerű karmai lettek…
Az akadályozta meg Chaerint a teljes kiborulástól, hogy éppen az ebédlőben csipegették a rizst a többi páciens között. A lánynak még az a maradék étvágya is elment, ami életben tartotta a kegyetlen bánásmóddal szemben. Minden annyira banálisan egyszerű volt azok után, hogy Daehyun felvázolta neki a démonságot, sőt undorítóan egyszerű. Az ájulás az utcán, a sisakvirág, az elektrosokk ellenére gyors felépülés, az elszántság és vakmerőség a szökéshez…

Hogy Daehyun bátyja a bulvárlapok egyik rendszeres szereplője volt és, hogy az anyjuk egyik nyaklánca többet ért Chaerin családjának a házánál is, már csak olaj volt a tűzre. Persze Daehyun próbált azzal érvelni, hogy valószínűleg a kapcsolatuk teljesen másképp alakult volna, ha Chaerinnek már a legelején elárulta volna a származását és a Syaoranba kerülése valódi okát, de ez sem javított túlzottan a helyzeten.

- Hihetetlen, hogy ekkora erő birtokában vagy, de még mindig itt baszod a rezet! – fortyogott a lány. – Szinte a kisujjadat se kéne mozdítanod ahhoz, hogy lelécelj innen, mégis a bugyimban való turkálás az egyetlen lényeges dolog, amit fel tudsz mutatni!

- Ha démon létemre a szökés valóban annyira egyszerű lenne, mint azt hiszed, akkor csak a bemutatkozásig jutottunk volna! Ha tényleg bármit megtehetnék, akkor egy rohadt estét sem töltöttem volna el abban az áporodott üregben, ami még a cella nevet sem érdemli meg! - vágott vissza Daehyun.

- A végén még azt fogod mondani, hogy tehetetlenebb vagy bárkinél – forgatta körbe Chaerin a szemeit.

- Jó, nem vagyok teljesen tehetetlen, de jelen pillanatban ugyanolyan vagyok, mint bárki más. És sajnos hiába válogatjuk meg állandóan a kajákat, nem tudok erőt gyűjteni a bennem élő démonhoz. Ha sikerül is valamennyire felébresztenem magamban, megint álomba zuhan, vagy nem is tudom, hogy írjam körbe ezt neked. A nyugtató helyett más gyengít le és fingom sincs, hogy mi lehet az.

- A gyengeséged egyik jele az, hogy egy-két tincsed fekete?

- Tessék? – kapott a feje búbjához Daehyun, mintha az ujjában színérzékelő sejtek lettek volna.

Chaerin a fiú tarkójához közelre mutatott, de mivel Daehyunnak nem volt kanyarlátása, se tükör a közelben, nem ellenőrizhette le a furcsaságot.

- Esküdni mernék arra, hogy néhány órával ezelőtt csak egy fekete tincsed volt – morfondírozott a lány.

- Már az is sok! – tapogatózott Daehyun a fején rémülten. – Csak alakváltáskor feketedik vissza a hajam. Mármint eddig azt hittem, hogy alapból is fekete, de úgy néz ki, hogy a kétalakúságtól kivilágosodott… Mondtam, hogy démonként a fő artériákban fekete a vérem, ezért lesz aztán a szemem is fekete. Na, meg a hajam.

- De ezek szerint valami megváltozott – meredt rá Chaerin Daehyun tincseire. – A semmitől nem kezdene emberi alakodban is besötétedni a hajad.

- Pont ettől tartottam mindig is – sóhajtotta Daehyun, hangja remegett. – Hogy emberként is látni lehet majd a másságomat.

- Szóval lehet, hogy valamitől teljesen kezdesz átalakulni? Teljesen elveszted a hétköznapi külsődet?

- Igen, ettől félek – ismerte be Daehyun és a pálcikájával arrébb kotort néhány darab rizsszemet a tányérja szélére. – Hogy nem lesz visszaút. Ha a hajam tincsről-tincsre feketévé válik, akkor ez alól a szemeim és az ereim sem lesznek kivételek. Aztán a fogaim, a körmeim… Noona, mielőbb rá kell jönnünk, hogy mi ez az egész, különben a Syaoran tetőgerendái is meg fogják emlegetni azt, ha elvesztem a hétköznapi külsőmet.

***

Youngjae szándékosan kerülte Jongint a MediCenterben. Tudta, hogy a barátja valamennyire őt hibáztatja, amiért Sehunnak távoznia kellett, ezzel elvesztve az egyik legfontosabb csapattársát - még ha nem is vallotta volna be. Hoseok elől pedig azért menekült szinte a szó szoros értelmében, nehogy szembe találja magát a kifürkészhetetlen tekintetével. Előző délután óta Daehyun unokatestvére mintha túltette volna magát Youngjae veleszületett képességén, mi több, visszatért a régi lazasága. Ám az a lazaság mégsem volt teljesen ugyanolyan, mint korábban. 
Volt benne valami szokatlan, ami Youngjae-t gyanakvásra és félelemre késztette. Hoseok szemeiben akkor látott olyasmi csillogást, mikor teljesen elszánta magát valamire. Mikor kitűzött maga elé egy nem túl nagy célt, amiért hajlandó volt minden követ megmozgatni. Amiért addig tepert, amíg el nem érte azt vagy bele nem rokkant. Youngjae nagyon remélte, hogy ez a fellángolt eltökéltség nem Daehyunra fog irányulni, esetleg őrá…

Sok teendője nem akadt a nap folyamán, csupán összeírta Soosye és Daehyun jövendőbeli pszichiáterének, amit fontos róluk tudni, mire következtetett eddig a beszélgetésekből és miket ajánl a továbbiakban. Valamint megismerte a MediCenter működését, ami nagy vonalakban abban különbözött a Syaoránétól, hogy emberségesebb volt. Nem voltak kínzások, se ételekbe csempészett nyugtatók – Daehyun ugyanis alátámasztotta ezek létezését. Youngjae-t kirázta a hideg, mikor elképzelte, milyen lehetett a fiúnak az elektrosokk. A gyomra fájdalmasan össze is húzódott…

Utólag döbbent rá arra, hogy végtére is egy új barátot kellett arcátlanul maga mögött hagynia. Felhívhatta volna valamelyik nővér vagy asszisztens mellékét, hogy szóljanak Soosyének és Daehyunnak az ő elbocsátásáról, de valamiért nem volt mersze ehhez. Ő maga se tudta, mitől tartott ennyire. Feltehetőleg attól, hogy a jövőben Daehyun valahogyan ezt meg fogja bosszulni? „Ha nem mentél volna anyámékhoz, talán hamarabb kijöhettem volna!” Nem, ez valószínűtlennek tűnt. „Azt hittem, hogy barátok lettünk, erre szó nélkül elmentél. Nem tudtál volna valakin keresztül üzenni?” Igen, Youngjae szinte hallotta is Daehyun hangját, amint ezt mondta.

Szabad perceiben ezen sakkozott: hívjon-e vagy se. De valamiért az az előérzete támadt, hogy erre ráér másnap, Daehyun nincs abban az idegállapotban, hogy Youngjae távozását is feldolgozza. A fiatalabb fiú szomorúan konstatálta, hogy a közös beszélgetések folyamán a rezgéseik egymásra hangolódtak, amiért érzékenyebben érzékelték egymás rezdüléseit. Youngjae még oly távolról is megállapíthatta, hogy Daehyun zaklatott. Fordított esetben pedig Daehyun érezte, hogy Youngjae nem beteg…

Talán holnap vagy holnapután felkeresem Daehyunt és megbeszélem vele azt, amit eddig nem sikerült. Tömören elmagyarázom neki, mit derítettem ki róla, a családjáról és neki hála még magamról is. Az ürügy Sehun lesz, rajta keresztül elhívhatom a régi irodámba. Senki nem fog gyanítani semmit és végre mindent tisztázhatunk. Dae megnyugodhat és az én lelkiismeretem is tiszta lesz.
Jongin úgy döntött a műszak végén, hogy először a Syaoranba megy és Sehunnal együtt indul majd a dormba. Youngjae nem díjazta az ötletet, mert ez azt jelentette, hogy Hoseokkal kell kettesben hazakullognia. Az előérzete és a gyanúja nem hagyta nyugodni, ezért tartott a barátjától látszólag ok nélkül. A MediCentert elhagyva el is váltak útjaik, Jongin az ellenkező irányba ment. Youngjae tagadhatatlanul feszengett a sötétbarna hajú fiú mellett, aki szórakozottan érdeklődött első napjáról az egészségnevelő központban…

- Mi lenne, ha otthon ledobnánk a cuccunkat és elmennénk a konditerembe? – vetette fel Hoseok, mikor a barátja már nem válaszolt a legutóbbi kérdésére.

- Ilyenkor kondizni? – fintorgott Youngjae és felpillantott a térség felett gyűlő gomolyfelhőkre.

- Ember, nem szabadtéri kondiba megyünk. Szard már le, hogy esni fog-e az eső vagy sem – csóválta Hoseok a fejét.

- Hülye, nem azért néztem fel… Tudod, hogy az eső elveszi a kedvemet mindentől.

- Mi lenne, ha legalább egyszer nem az időjáráshoz tábláznád be magadat? Úgy csinálsz, mint az elefántok Afrikában.

- Mennyivel jobb is lenne az életem, ha csak annyi gondom lenne, mint az elefántoknak! – sóhajtotta Youngjae. – De emlékeztetlek rá, hogy a képességem miatt vagyok érzékeny az időjárásra. Szombaton mondtam már.

- Aish, ne is folytasd. A hideg futkos a hátamon, ha arra gondolok, hogy mennyire hasonlítasz Daehyunra.

Youngjae nem tudta túltenni magát azon, hogy Hoseok hogyan tekint az egész démonos mizériára. Nem neki kellett szenvednie miatta, sőt korábban együtt sem élt Daehyunnal, mégis teljesen távolságtartó volt vele szemben. Történt valami gyerekkorukban, amiért Hoseok ilyen az unokatestvérével vagy csak szimplán fél tőle? Mindenesetre Youngjae nem akarta, hogy a barátja tőle is ezért távolodjon el.

A dormba felérve a fiúk azonnal megrohamozták szobájukat. Youngjae bekapcsolta a laptopját, hogy e-mailben kérjen szívességet Joonmyuntól, majd a sporttáskájába beledobálta az edzőfelszerelését. Belátta, hogy egy kis izomláztól nem fog belehalni és a kondiban le tudja majd vezetni a felgyülemlett feszültséget. Amint összehúzta a sporttáska cipzárját, elindult Hoseok szobájába, hogy vajon ő hogy áll a készülődéssel.

- Hát te mit csinálsz? – vonta kérdőre Youngjae, ugyanis Hoseok úgy feküdt kiterülve az ágyán, mint egy nyúl, amin áthajtott egy úthenger. – Nem keresed meg a kulacsodat, meg a többi szirszart?

- Nincs kedvem menni – jött az egyszerű válasz.

- Te most szórakozol velem? – Youngjae-ben hamar felment a pumpa, két lépéssel már Hoseok ágya mellett állt. - Pár perce még nem ezt mondtad!

- Jae, félreértesz – fordult hanyatt a fetrengő. - Nem edzeni nem akarok, hanem a kondiba menni. Itthon szeretnék edzeni.

- És azt mégis hogyan képzeled? – grimaszolt Youngjae és leült az ágyra. – Ugrálni fogsz a kanapén vagy a lámpáról akarsz csüngeni?

- Nem, hadd mutassam meg.

Hoseok egy szempillantás alatt Youngjae mellett termett. A megszeppent fiúnak még tiltakozni sem volt ideje, mert már ő került fekvő helyzetbe, a barátja pedig fölé hajolt. Hoseok bal tenyere Youngjae jobb füle mellett süppedt a takaróba, a jobb tenyere a bal füle közvetlen szomszédságában. Lábaival a fekete hajú fiú bokáit fogta közre.

Youngjae egyetlen hangot sem tudott kiadni, még a légzésről is megfeledkezett az elkövetkezendő másodpercekben. Úgy tartotta vissza mindkét tüdejében az oxigént, mintha jeges tengerbe hajították volna. És a jelenlegi felállásban majdnem tényleg az életéért küzdött, ugyanis Hoseok arca egyszer közelebb került az övéhez, egyszer pedig távolabb.

- Mi a faszt csinálsz? – találta meg nehezen a hangját.

- Fekvőtámaszozok, szerinted? – válaszolta Hoseok teljesen ártatlan arccal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna az, amit művelt.

- Muszáj így?

- Valami gond van? - lehelte Youngjae ajkaira. – Nem tetszik valami?

- Te! – ütött rá Hoseok mellkasára. - Szállj már le rólam!

Youngjae próbálkozása kudarcba fulladt, nem sikerült a barátját lelöknie magáról. Akár egy bűvész, a másodperc töredéke alatt Hoseok kezei Youngjae csuklóira kerültek és leszorították azokat, meglepően erős bilincset létrehozva.

- Fejezd ezt be, hallod? – nyöszörögte a fogságba esett fél, de a domináns személy nem tágított.

- Miért, különben mi lesz?

- Megmutatom az igazi démoni mivoltomat! – sziszegte Youngjae harciasan, és bár meglepődött a saját kijelentésétől, a barátja cseppet sem.  

- Sok sikert hozzá.

Csapdába esett, teljesen. Minden lehetséges menekülési útvonal elzáródott és a külvilág egybeolvadt Hoseok testével. Semmi mást nem érzékelt rajta kívül, amitől olyasmi ijedtség kúszott-mászott benne, mint mikor a Syaoranban szellemek jelenlétét érezte. Libabőr, égnek meredő szőrszálak, futásra kész izmok a lábaiban, valamint a kilátástalanság bűze, ami csak az ő orrát marta.

Hoseok arcának árnyékától akaratlanul is lehunyta a szemeit, nem mintha bármi mást is tehetett volna lebénult végtagjai miatt. A cselekmény már javában zajlott, mire az agya feldolgozhatta az információt, miszerint idegen ajkak becézgették az övéit. Egyáltalán nem lustán, hanem szánt szándékkal erőteljesen és odaadóan. Youngjae orrába Hoseok illata kúszott, ami annyira elbódította, hogy a ránehezedő illető még inkább az ágyhoz tudta szögezni őt.

Fénysebességgel száguldottak fejében a gondolatok, mit tévő legyen. Szedje össze a bátorságát és pofozza meg azt az embert, akit eddig a legjobb barátjának hitt vagy hagyja, míg kiéli magát és aztán úgy színlelhet, mintha mi sem történt volna? Youngjae rögvest elvetette az első ötletet, mert soha nem tudna kezet emelni Hoseokra, bár azt is elképzelhetetlennek vélte, hogy pókerarccal továbbálljon a dolog lecsengése után.

Lesz, ami lesz alapon megadta magát. Nem akart feleslegesen orbitális veszekedést szítani egy ilyen… Semmiségből. Vagyis próbált úgy csinálni, mintha semmiség lenne az, hogy Hoseok, egy velejéig férfiú őt csókolta és nem egy jöttment lányt a legközelebbi szórakozóhelyről. Már csak ezért is jött Youngjae annyira zavarba, hiszen korábban szemtanúja volt ilyesminek. Látta Hoseokot, amint a nyelvét egy bulizó hölgyemény szájába csúsztatta, nem egyszer, még alkalomadtán a Tao’s-ban is. Most mégis azzal a harci helyzettel állt szemben, hogy a lakótársa az ő szájával ismerkedett.

- Hobi, ennyiből is értem a célzást – mondta Youngjae, miután sikerült elválasztania száját a felette magasodó fiúétól.

- Miféle célzást?

- Hogy nőhiányod van! – rántott egyet a kezein, hátha kiszabadulhat, de Hoseok még mindig erősen szorította őket.

- Mi? – ráncolta a sötétbarna hajú a szemöldökeit. - Nem, nekem nincsen semmiféle nőhiányom! Honnan szeded ezt a baromságot?

- Akkor miért nem mondtad el, hogy biszex vagy? Ez volt az a titok, amit eddig nem voltál hajlandó elárulni?

- Nem vagyok biszex!

- Akkor a látásod szar! Fiú vagyok, vágod? – emelte ki Youngjae a fiú szót. – Nincsenek formás melleim, derékig érő hajam, homokóra derekam, se pinám!

- Ezt már tavaly észrevettem, mikor poénból együtt zuhanyoztunk.

- Akkor? Komolyan nem értelek!

- Jó, elmondom – fújta ki Hoseok a levegőt, majd végigsimította hüvelykujját az alsó ajkán. Ám ahogy ezzel elengedte barátja csuklóját, hamar megszorította újra. – Alapból a nőket szeretem, csak…

- Csak egy kicsit jobban megkedveltél a kelleténél – fejezte be Youngjae a mondatot.

- De attól még nem vagyok meleg, hogy „úgy” tetszik nekem egy srác. A többi hímneműre nem tudok másképp nézni.

- Hát ez biztató – fújtatott Youngjae. – Sehun és Jongin biztonságban van, mi?

- Őket ne is említsd! – emelte fel Hoseok a jobb kezét, mintha a forgalmat állította volna le. – Idő kérdése, hogy mikor fognak egymáson úgy fetrengeni, mint két légszomjas meztelen csiga.

- Hobi! – nyüszített Youngjae. – Befejeznéd?

- Mi az, most az a baj, hogy őszinte vagyok?

- Nem, az a baj, hogy eddig nem voltál az!
Állhatatosan néztek egymással farkasszemet. Hoseok egyáltalán nem értette, hogyha Youngjae-nek nem tetszett a gesztusa, akkor miért nem tiltakozott annyira, mint amennyire egy teljesen hetero beállítottságú fiútól elvárná az ember. Aztán felmerült benne ennek a lehetséges oka… Hoseok két keze közé fogta Youngjae arcát és ezúttal a csók sokkal birtoklóbb, sokkal durvább volt. Nem érdekelte, hogy ezzel átmenetileg lelki fájdalmat okozott Youngjae-nek, hiszen a féltékenység nagy úr.

Konkrétan fojtogatta a gondolat, hogy Daehyun többet jelenthet Youngjae-nek, mint kéne. Hogy talán a két paranormális erő egymásra talált és a viszonyuk már rég nem szimpla páciens-doki féle. Hogy Youngjae ráébredt a nemi irányultságára Daehyun miatt… Avagy, ha el tudná magát képzelni egy fiúval, akkor az a démon lenne, nem Hoseok.
- Ha legközelebb találkozol az unokatestvéremmel, add át neki az üdvözletemet – sutyorogta vérben forgó szemekkel, majd elengedte Youngjae-t.

***

Amíg Sehun és Jongin meg nem érkezett, túlvilági csend telepedett a dormra. Nem hasonlított csatatérre, semmi nem tört el, senki nem vérzett több sebből, mégis kenyérre lehetett volna kenni a feszült hangulat okozta elektromosságot. Hoseok azért nem merészkedett ki a szobájából, mert ő volt a megsértett fél, aki nem kapta meg azt, amit akart, ezzel szemben Youngjae a lakótársa érzéseitől tartott. Félt attól, mit látna a szemeiben, ha netalántán összefutnának a konyhába menet. Félt a barátjától és ez túlságosan szürreálisnak bizonyult ahhoz, hogy legyen oka begubózni a takarója alá. Akár egy óvodás korú kisfiú, akit riogattak az ágy alatt élő mumussal.

- Nem vagyok itt! – szólt ki Youngjae a paplan alól, mikor meghallotta az ajtó lassú nyitódását.

- Most nincs kedvem bújócskázni – telepedett le Sehun az ágyon lévő takaródomb mellé. – Megnyugodhatsz.

- Óhaj, sóhaj, probléma?

- Jungkook lelkiismeretes srác – kezdett bele a szőke ugyanolyan csevegő hangnemben. - Jó munkaerő lesz belőle.

- Honnan ismered? – csodálkozott Youngjae, miután öt másodpercnyi némaságot követően előmerészkedett a takaró alól.

- Nem azt mondtad Yoongiéknak, hogy Jungkook az én ismerősöm?

- Na, baszd meg… - csapott Youngjae a homlokára és hanyatt vágódott, szerencséjére a feje pont a párnában landolt.

- Tartozol egy-két magyarázattal – fonta össze Sehun a karjait és féloldalas törökülésbe vágta magát.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre, de kezdjük a legelején. Mondd, azért kutakodtál Daehyun után, mert szerinted ő a gyilkos?

- Mi van? – könyökölt fel Youngjae, a leesett álla szinte a matracot súrolta.

- Jungkook azt hiszi, hogy azért érdekel ennyire Daehyun, mert rá gyanakszol. Hogy ő ölt a D-épületben.

- Dehogyis, ez meg se fordult a fejemben!

Őszinteség ide, csodálkozás oda, Jungkook feltevése nem is volt annyira zagyvaság, mint amennyire első hallásra tűnt. Youngjae torka összeszorult, hogy a fiú ilyen következtetést vont le a kutatásból, ráadásul nem alaptalanul. Mi van, ha Kooknak igaza van? Annyira el voltam foglalva Daehyun és a köztem lévő hasonlóságokkal, hogy bele se gondoltam a lényegbe?

- Pedig Jungkook szerint nem elképzelhetetlen azok alapján, amiket megtudtatok Daehyun korábbi életéről – vette elő Sehun a legkomolyabb hangnemét, amit csak nagyon rendkívüli esetekben mutatott meg.

- Jungkook szinte nem is tud semmit! – legyintett Youngjae, hátha ezzel elterelheti a figyelmet a kemény vádról.

- De te igen!

- Most azt várod, hogy elmondjam azt, amit még ő sem tud?

- Én már két éve a haverod vagyok és együtt lakunk! Illendő lenne tudnom, hogy mibe kevertél bele!

- Jó, akkor elmondom azt, amit Jungkook nem tudhat. Te részben már amúgy is be vagy avatva – törődött bele Youngjae egy sóhajtás kíséretében. - Daehyun egy igazi démon. Nem olyan leszármazott, mint én. Őt átváltoztatták. Képes alakot váltani és fekete lesz a szeme, meg ilyenek.

- Hát, de így akkor logikus! – csattant fel Sehun rövidesen. - Simán gyilkolhatott!

- Erre azért nem mernék fogadni. – Youngjae próbálta a lehető legminimálisabbra csökkenteni a dolog valószínűségét, főképp a saját nyugalmának érdekében. - Bár sokat beszélgettem Daehyunnal, semmi sem utalt arra, hogy lennének ölési hajlamai vagy bármi abnormális késztetése. De van egy ember, aki többet tudhat róla nálam… Nem sokkal, de ő még közelebbről ismeri. Kérdezd meg őt.

- Kit?

- Hobit, ki mást? – mutatott Youngjae Hoseok szobájának irányába. - Ne mondd azt, hogy szombaton nem tűnt fel, hogyan viselkedett, mikor Mr. Beképzeltről és a családjáról beszéltünk.

- Hobinak mi köze lenne hozzájuk?

- Jung a vezetékneve? Igen. Gazdagok a szülei? Igen. Lapított, mikor Jonginnal szidtátok Seunghyunékat? Igen. Vágta a pofákat, mikor megmutattam a képességemet? Igen. Ezért sem mondtam el korábban, hogy Seunghyun öccse lett a kezeltem, mert éreztem, hogy nem lenne jó vége. Hobi már júniusban kiakadt volna, ahogy szokott… Az anyukájának Lee Subin a neve, avagy Jooyeon asszony nővére. Mind a két nő egy-egy Junghoz ment hozzá feleségül. Más szóval, ja, Hobi és Daehyun anyai ágról unokatestvérek. Szerintem még a családfájukat is le tudnám rajzolni Jungkooknak köszönhetően. Bár ő és Changkyun csak az apai ággal foglalkozott, össze tudtam kapcsolni a másik felével, mikor Hobi szombaton bevallotta nekem a rokonságot.

- Ez túl sok nekem egy napra! – nyafogott Sehun és úgy dőlt Youngjae mellé az ágyra, mint egy kivágott fa az Amazonas megritkult erdejében. – Nem tudom, hogy tálaljam mindezt Jungkooknak.

- Egyszerűen mondd azt neki, hogy mindennek megvan a logikus magyarázata és a gyanúja talán mégsem alaptalan, de az ügy további részét hagyja meg nekem – sutyorogta Youngjae bizalmasan. - Ő inkább foglalkozzon a rendőrségi nyomozással, míg én megpróbálom Daehyunt sarokba szorítani.

- Hogyan és mikor?

- Holnap reggel tömören felvázolom neked, rendben?

***

Youngjae betartotta az ígéretét. Ugyan kissé macerás volt elintézni, hogy már a második munkanapját ellógja a MediCenterből, de „kihágását” a Syaorannal indokolta. „Senki nem tájékoztatott róla, hogy kinek kell továbbítanom az adatokat és ki az a pszichiáter, aki átveszi a pácienseimet”… Ez igaz volt, de elsődlegesen nem ezért szándékozott Sehunnal együtt menni a gondozóközpontba. Az igazi indítéka Jung Daehyun volt.

Nem mintha Youngjae ezt bánta volna, legalább így nem kellett fapofával megtűrnie Hoseokot maga mellett. Tippje se volt, miképpen szólíthatná meg az előző napi csók után vagy, hogy egyáltalán mit mondhatna neki. Elég volt néhány perc ahhoz, hogy a viszonyuk elérje a mélypontot, ám ezúttal Youngjae nem látott módszert arra, hogyan evickélhetnek majd ki a gödörből.

- Szóval, tartsuk magunkat a megbeszéltekhez – közölte Youngjae a Syaoranba menet Sehunnal. – Mire beérünk, már vége a reggelinek. Akkor az ebédlőből kihívatod egy nővéren keresztül Daehyunt az irodádba. Aztán felszívódsz és információkat próbálsz szerezni arról, hogyan, mikor és hol kezdesz bele az első páciensed kezelésébe. Lesz-e csoportos elfoglaltság, s a többi, valamint a nevemben akarsz tájékozódni arról, ki kapja meg Soosyét és Daehyunt. Ez szerintem le fog téged foglalni délig. Közben én az irodádban leszek Daehyunnal és megpróbálom kiszedni belőle azt, amit eddig nem sikerült. Világos minden?

- Teljesen – bólintott a szőke. - A kérdés az, hogy tényleg lesz-e alibim délig és, hogy senki nem fogja ellenőrizni, hova tűnt Daehyun.

- Reménykedjünk benne, hogy mindenkinek fontosabb a többi Fészeklakó – jelentette ki Youngjae és megveregette Sehun hátát.

Minden a terv szerint haladt, Youngjae-nek a bejárati ellenőrzéssel sem akadt gondja. Máris kívülállónak érezte magát, egy sunnyogó pacáknak, aki a saját céljainak elérése érdekében szivárgott vissza előző munkahelyére. Lényegében nem sokban különbözött egy szellemtől: visszatért kísérteni és be akarta fejezni azt, amit a „halála” előtt nem sikerült…

Nosztalgikusan ült le a forgószékre. Egy évig volt az iroda az ő nevével fémjelezve, egy hétvége leforgása alatt mégis vadidegennek tűnt számára – holott Sehun nem forgatta fel. Szinte csak a papírok változtak, na meg az atmoszféra. A tárgyakon és a berendezésen végigpillantva minden sokkal emberibb benyomást keltett. De csak ideig-óráig volt a hely viszonylag Erőmentes…

- Tudtam, hogy itt vagy.

A szívverése akaratlanul is meglódult, ahogy a volt páciense belépett a helyiségbe. Daehyun végig a szemébe nézett, miközben maga mögött becsukta az ajtót. Volt valami szabályellenes, tiltott dolog abban, hogy a körülmények ellenére ismét ennyire közel kerültek egymáshoz. És Youngjae tisztában is volt vele, hogy ebből a szituációból semmi jó nem sülhet ki. Egy különös oknál fogva mégis egyfajta izgatottság bontakozott ki a testében, ami másoknak leginkább a karácsonyi ajándékok kibontásánál lehet ismerős.

- Honnan?

- Megcsapott a „szagod”.

Daehyun kényelembe helyezte magát a pszichiáterrel szemben, mint mindig. Youngjae ezt jó kezdésnek vette, hiszen eddig semmi nem utalt rá, hogy Daehyun érzékelte az ő rezgéseit. Semmivel nem mutatta ki, de most valamiért elszólta magát. Érzi vajon, hogy bele fogom dobni a mély vízbe?

- Van fogalmad róla, hogy mennyire felhergelt az, amit a nővérek pletykáltak rólad a folyosón? Ilyen közel voltam hozzá, hogy letörjem a karjukat, ledugjam a torkukon és megcsiklandozzam velük a beleiket!

- Sejtem, miket pusmoghatnak rólam. Mindenki féltékeny az új munkahelyem miatt, de nem érdekel – felelte Youngjae közönyösen és előre dőlt ültében.

- Új munkahely? – A csodálkozástól lányosra vékonyodott Daehyun hangja. - Nem dolgozol már itt?

- Nem, ez már a természetgyógyász irodája. Ne kérdezd, hogy akkor én hogyan lehetek itt, mert nem áll módomban elárulni. Azért jöttem, hogy folytassam azt, amit elkezdtem. Továbbra is kérdéseket fogok feltenni neked, de még az eddigieknél is személyesebbeket. – Youngjae összefonta ujjait az asztalon, Daehyun hangosan nyelt egyet. A hatásszünet megtette a hatását. – A napjaid meg vannak számlálva. Ugye tudsz róla?

- Mi?

- Téged keres a rendőrség, bár szerintem ezzel nem mondok újat – sóhajtott Youngjae drámaian. - Rengeteg plusz infóm van rólad. Például, hogy az a bizonyos Seunghyun a bátyád és a két unokatestvéred közül az egyik szintén pszichiáter gyakornok. Kicsi a világ… Egy hajszál választ el téged attól, hogy egy ismerősöm feldobjon téged.

- Hogy mi van? Youngjae sunbae, mi ez az egész?

Daehyun úgy nézett ki, mint egy esetlen kiskutya, akitől elvették a játékcsontot. Youngjae nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el, de a vele szemben ülő reakciója ettől függetlenül nem hatotta meg.

~***~

Ez idáig abban a tudatban élt, hogy már megélte a lehető legmegrázóbb dolgot az életében. Képes bármit túlélni a megannyi lelki trauma, az önsanyargatás és az elektrosokk után, ám azzal kellett szembesülnie, hogy ez a feltevése merő tévedés. Felsorolni se tudta, mennyi bűnt lehetett a számlájára írni, amiktől még a gyóntatópap se tudta volna megtisztítani a lelkét. Ám a Youngjae kétértelmű mondatai okozta sokk még a megbocsáthatatlan bűneinek szintjén is túltett.

- Nem fogok finomkodni, Dae – mélyedt bele a fiatalabb az idősebbik szemébe, ahol örvénylő feketeséget sejtett. - Te öltél meg ötvennégy embert.

Daehyunt ez az állítás egyenesen mellbe vágta. Ha hirtelen leállt volna a szíve, Youngjae éles szavai működhettek volna defibrillátorként. Akármennyire is akart, már semmi esélye nem volt arra, hogy kiszaladjon az irodából és elmenekülhessen a Syaoran legeldugottabb zugába. Mégis honnan tudhatta meg…?

- Hazudjak vagy legyek őszinte? – tette fel a költői kérdést egy perc kínos némaság után, mire Youngjae ravasz mosolyra húzta a száját.

- Tök mindegy, tudom az igazságot, csak szeretném, ha te magad is megerősítenéd.

- Sokkal jobb a helyzetedet, de szerintem ezzel nem mondok újat – kezdte Daehyun csípős hangvételben, Youngjae korábbi szófordulatát idézve. - Neked nem kell gyógyszereket vagy gyógynövényeket keresned annak érdekében, hogy visszafogd a benned élő fenevadat. Nem kell attól tartanod, hogy egy rossz szóval annyira felhergelhetnek, hogy kínok között válsz szörnyeteggé. Tudom, hogy te is „fura” vagy, és azt is, hogy te nem szenvedsz annyit emiatt.

- Igazad van. Mindketten „furcsák” vagyunk, de ezt eddig is tudtuk egymásról, csak nem firtattuk, mert ez már nem tartozott volna a munkámhoz. Viszont már nem dolgozok itt, szóval nincs miért tartózkodnunk ettől a témától.

- Mi vagy te pontosan? – meredt rá Daehyun Youngjae-re. – Hogyhogy neked könnyebb dolgod van?

- Mert nincs olyan belső szörnyetegem, mint neked. Én csak egy leszármazott vagyok. A felmenőim között akadt egy démon, de ez minden. Nekem már csak olyan képesség alakulhatott ki, mint amit te is érzel. A tiédhez viszonyítva semmi extra. A szüleim és a testvérem egyáltalán nem is rendelkeznek semmivel. Lószart sem ér az én erőm a tiédhez képest, ezért nem szenvedek annyira.

- Akkor tényleg nem tudsz nekem segíteni – hajtotta le Daehyun a fejét. – Pedig reménykedtem, hogy esetleg egy másik fajtába tartozó démon vagy…

- Igazából már gyanítom, mi lehet a megoldás a féken tartásodra. Ezért ülök most itt, veled szemben. Meg szeretnék győződni róla, hogy tényleg jó-e a tippem. Ehhez viszont mesélned kell és átfogóan. Mi az, ami ölésre kényszerített, s a többi.

- Ahogy akarod – törődött bele Daehyun és egy ideig csendben volt, míg a gondolatait rendezgette. – Tudsz az elektrosokkról, láttad is a halántékaimat.

- Igen, azóta szépen begyógyultak a sebeid. A gyors regenerálódás is a démonsághoz tartozik?

- Nem az a lényeg. A kínzás robbantotta ki belőlem a másik énemet. Az a düh és az a bosszú, ami közben gyűlt bennem… Elkerülhetetlen volt a megtorlás.

- Csak aztán a megtorlásból egy hatalmas vérfürdő lett – mondta Youngjae halkabban.

- Nem először csináltam ilyet… Ne kezd védeni őket, mert ők sem éltek tisztességes életet! A legtöbb doki emberkísérleteket folytatott, láttam! Ebben az ügyben csak az áldozatok számával van a gond.

- Téged csak a számok zavarnak, mi?

- Youngjae, az isten szerelmére! Tudod, kik a családtagjaim. Így azt is sejthetnéd, hogy ők mindenből hasznot akarnak húzni, avagy ha nem is akartam volna soha ölni, ők rákényszerítettek volna. Ezért hangsúlyozom ki a számokat. Az elmúlt tíz év során bőven megöltem ötvennégy embert, csak itt a Syaoranban ezt egyszerre sikerült.

- Ha jól értelmezem a szavaidat, akkor azt akarod mondani, hogy a családod miatt oltottál ki ilyen sok emberi életet? Száznál is többet?

- Mondhatnám, hogy én vagyok az első legális bérgyilkos, de nem vagyok. Nem a rendőrségnek dolgozom, hanem a családomnak és a maffiának. Igen, a Jung-biznisz ilyen. Nemcsak abból élünk, mint amit leközölnek az újságok hasábjain. – Daehyun szájában mosoly bujkált. - Tudtad, hogy a maffia nem is olyan rossz? Az olaszoknál ők gondoskodnak a szemétszállításról és a turisták biztonságáról. Ezt bevezethetnék az itteniek is, de lehet, hogy velem már bele is fogtak ebbe a tervbe. Nem vagyok olyan hasztalan, mint amilyennek tűnök. Ha már igazságszolgáltatás nincsen, legalább tegyünk úgy, mintha lenne.

- Ó, szóval ezzel nyugtatod magad. Hogy a gyilkosságokkal segítesz az emberiségnek…

- Szerinted melyik a több, száz értékes ember élete vagy száz senkiházié? Az olyanoké, akiknek céljaik vannak, tele álmokkal és reményekkel, dolgoznak a sikereikért vagy a rothadó lelkű emberi selejteké, akikben annyi érték van, mint egy egérrágta, szutykos zokniban? Nem egyszerű közembereket tettem el eddig láb alól. Gazdaságot megingató üzletemberek, korrupt rendőrök, uzsorások, konkurens vállalatok besúgói, politikai vezetők elleni merénylők…

- Így azért másképp hangzik a dolog – bólintott elismerően Youngjae. - Ha a családod részben belőled élt, akkor hogyhogy még nem hozattak ki?

- Az igazság az, hogy tudják, mi folyik itt a Syaoran egy-egy részlegén. Biztos meggyőződésük, hogy a mészárlással még több „csótánytól” tisztítottam meg a környéket. Gondolom, elvárják, hogyha már itt vagyok, akkor végezzek alapos munkát, ugyanis a valódi patkányok még mindig élnek. 

- Újabb mészárlást tervezel?

- Nem én! Ha itt bárkivel gondom van, akkor azzal az otthonában akarok végezni, nem ilyen körülmények között, bezárva. Nekem csak az a fontos, hogy innen kikerüljek, mert ha megint átváltozom, akkor ártatlanok is meg fognak halni. Érzem – komorodott el Daehyun. – Ha már tudomást szereztél rólam, meg nagyjából az egészről, bár nem akarod elárulni, kitől, de segítened kell nekem!

- Rajta vagyok az ügyön, mint látod – próbálta Youngjae megőrizni a nyugalmát. – Elutaztam Incheonba. Jártam az előző házatokban és jártam abban az elhagyatott elmegyógyintézetben is, ahol egy démon megtámadt téged és Natashát. Ne vágj közbe, mindent tudok. A hálószobád romjai között megtaláltam azokat a feljegyzéseket, amiket közvetlenül az átváltozásod előtt írtál. Innen tudtam meg, hogy az átváltozás korántsem járt fájdalom nélkül. Ahhoz az esethez hasonlítanám, mikor nem olyan régen egy testvérpár balesetet szenvedett a hegyekben. Az egyik fiú meghalt, de a másik életben maradt és annyira éhezett, hogy kannibalizmusra vetemedett, evett a testvéréből. Ő is írt egy naplószerűséget és szinte ugyanolyan hangvételben írtad le a gondolataidat, mint az az éhező fiú. Aztán az elmegyógyintézet romjai közt még több bizonyítékot találtam… Natasha életben van. Démon lett, mikor a támadótok megerőszakolta. Ne aggódj, a pasast nem sokkal utána kinyírta. Nincs valami jó bőrben, de nem éhezik, mert mindig eltéved arra egy-két huligán. Azért nem hagyta el azt a helyet, mert reménykedett abban, hogy egyszer megkeresed. Igazából nem is akar eljönni, mert azt hiszi, hogy démonként úgyse találna magának jobb helyet. Mondtam neki, hogy te is itt vagy, syaorani lettél és az alkalmazottak halála miatt kellett ebbe a városba költöznötök.

- Képtelen vagyok ezt felfogni – túrt bele Daehyun a hajába. – Mikor megtaláltad Natashát, hogyhogy nem támadt rád?

- Azért, amiért te sem – mosolyodott el Youngjae. – Érezte az Erőmet. Meggyőzött róla, hogy te biztos nem vagy vérszomjas, viszont ezt nem vettem készpénznek. Bizonyítanod kell… Szerinted milyen lenne a világ tükrök nélkül?

- Még őszintétlenebb, mint most – vágta rá Daehyun. -  A tükrök engedik, hogy annak lásd magad, ami igazán vagy.

- És azt tudod, hogy mi működik még úgy, mint egy tükör? – kérdezte Youngjae, miközben felállt a helyéről, megkerülte az asztalt és ráült a tetejére. Csak egy karnyújtásnyira volt Daehyuntól, az aurájuk össze is olvadt. - A barátság. Betörheted az összes üveget, ami a kezed ügyébe kerül, de attól még a hozzád közel állókon ugyanúgy láthatod, milyen vagy.

- Ez hülyeség – fintorgott Daehyun. – Mikor Chaerinnel vagyok, nem érzem azt, hogy valójában démon vagyok.

- Ezzel most ellent mondtál magadnak – kuncogott Youngjae. – Egy barátra van szükséged, Dae. Azért nem érzed veszélyesnek magad, mert Chaerin a barátod és melletted van. Natasha még a megfertőzésed előtt volt a barátod, ezért nem tudtál tíz évig kire számítani. Ha ő nem tűnt volna el, vagy ha azóta sikerült volna mással kialakítani hasonló viszonyt, nem lett volna szükséged a sisakvirágra.

Daehyun megtörve nézett le a karjaira. Az a sok injekció, gyógyszer, kúra, különféle önmegtartóztatás… Mind-mind teljesen felesleges volt? Igazából semmi másra nem lett volna szüksége, mint egy megértő társra, aki visszafogja benne a fenevadat? Talán a sors pontosan ezért sodorta az útjába Youngjae-t? Leszármazottként jobb hatással lehetne rá Chaerinnél is?

Daehyun felállt és összepréselte a száját, miközben farkasszemet nézett a kivételesen nem fehér köpenyt viselő fiúval. Annyira meg szerette volna neki köszönni a törődést, de egy szó sem hagyta el a száját. Magának is hazudott volna, ha azt mondta volna Youngjae-nek, hogy végül is már barátjának tekinti őt. A fekete hajú előző monológja világította rá arra, hogy míg Chaerin a barátja, Youngjae már egészen más. Több egy lelki társnál, ám nemcsak a démonság miatt.

- Kíváncsi vagy arra, mit látnék abban, ha belenéznék? – mutatott az ajtó közelében függő tükörre. – Tényleg azt, ami vagyok, de nem azzal a külsővel, amit te látsz. Fekete szemekkel, hosszú fogakkal, eres arccal, teljesen fekete hajjal. Nem tudom, hogy lehetséges ilyen, de Kerberosz nézne vissza rám. Tíz évvel ezelőtt borzasztó sokk volt ez nekem, hiszen őrjítő volt démonná válni. Egy hétig tartó, lassú folyamat volt, ezért alakult ki a fóbiám. És ekkor kezdődött meg a „pályafutásom”…

- Te ölted meg azt a három alkalmazottat is? – puhatolózott Youngjae. Ugyan Daehyun kissé elhűlt a kérdéstől, de értette a célzást. Bólintott, Youngjae nem faggatta erről tovább. A tükör irányába fordult. - Még úgy sem mernél belenézni, ha melletted lennék?

- Úgy főleg nem, ha mellettem lennél – tiltakozott Daehyun. – Nekem elég az, hogy rajtad láthatom, milyen jámbor lenne Kerberosz, ha kellően vissza tudnám fogni.

- Szép érv, de ez nekem még mindig kevés – vigyorodott el Youngjae.

Bátorítóan megfogta Daehyun bal vállát és ellentmondást nem tűrően terelte a tükör felé. Már félúton jártak, mikor az idősebb fiú egy rántással kiszökött a fiatalabb szorításából és száznyolcvan fokos fordulatot vett.

- Én ezt nem csinálom! Nem akarom kockáztatni a testi épségedet. Nem állok készen erre.

- Miattam nem aggódj. Leszármazott vagyok, emlékszel? Le tudnálak állítani, ha netalántán eldurvulna a helyzet.

- Ez csak egy féltevés, én viszont biztos vagyok magamban! Mint ahogy biztos vagyok abban is, mi játszódik le éppen bennem – jelentette ki Daehyun határozottan, ám a határozottsága meginogni látszott. – Ehhez pedig kérdeznem kell valamit, sunbae. Ha szerinted a barátság egy tükör, akkor a szerelem micsoda?

- Az csak egy vízfelület – felelte Youngjae röpke hezitálás után. - Ugyan láthatod benne magad, de ha túl közel hajolsz hozzá, akkor beleeshetsz és megfulladhatsz.

- Akkor ez itt a gond. Tükör helyett vízfelületnek használtalak…

- Tessék? – szaladt ráncba Youngjae homloka.

- Nem sokkal azelőtt, mikor behoztak engem a Syaoranba, egy amerikai írónő könyvét olvastam. Scarpetta volt a címe, ismered? Egy kórboncnok a főszereplő. A gyilkossággal vádolt ipse egy törpe, aki már a találkozásuk előtt csodálta a doktornőt. A törpe meggyilkolt barátnője is a doki rajongója volt. Nem csodálom, egyes dokik tényleg nem semmik – lépett egy lépéssel közelebb Daehyun. - Youngjae sunbae, te biztos tudod ennek az okát. Ugye hozzátartozik a kezelésekhez, hogy magatokba bolondítjátok a betegeket?

- Nem értem, miről beszélsz. - Csak próbálsz úgy tenni.

- Akkor írásba fogom foglalni, miután elmentél. Hátha úgy jobban megérted.

***

Nem stimmelt Youngjae teóriája. Chaerin már egy hónapja Daehyun barátja volt, a haja mégis csak most kezdett el feketedni. Vagyis, ha egy barát tényleg kordában tarthatja Kerberoszt, akkor a haja más miatt kezdett el elszíneződni. Hamar össze is állt a fejében a kép: Youngjae volt a jelenség oka. Ha minimálisan is, de élt benne démonság, ami hatással volt Daehyunra. De nem ez volt a tényleges kiváltó ok…

Youngjae ereje iránti vonzalma másba fordult át, ezt pontosan jelezték azok a sötét hajszálak, amiknek a száma fokozatosan gyarapodott. Még mielőtt Youngjae elment, Daehyun gyorsan megkérdezte tőle, mennyi fekete tincset lát.

- Tele van a hajad velük, miért?

- Majd kifejtem az okát – nyögte a Fészeklakó teljesen átszellemülve.

Őszintén nem volt rá kíváncsi, hogy Oh Sehun mennyit tudhatott mindabból, amit Youngjae kiderített, de azt letagadni se lehetett, hogy a pszichiáter és a természetgyógyász mennyire összedolgozott. Az egy dolog, hogy Sehun úgy állította be, mintha ő hívatná Daehyunt, de aztán érdekes módon pontosan akkor érkezett vissza az irodába, mikor Youngjae és Daehyun végzett. Az utóbbi személy joggal lehetett kiakadva, amit persze nem mutathatott ki. Ki tudja, hogy aztán Sehunnak mennyi köze lesz Daehyun kihozatásában, ezért a démonfiú nem akart feleslegesen hangot adni a véleményének.

Egyáltalán hogyan volt lehetséges az, hogy Youngjae és Sehun ismerte egymást? Már pedig ahhoz elég jól is kellett ismerniük egymást, hogy egy ilyen beszélgetést lebonyolítsanak a vezetőség tudta nélkül… Azért neked is van mit a levesbe aprítanod, Jae. Gondoskodom róla, hogy te is nyitott könyv legyél.

Nagyjából olyasmi tiltakozás feszegette az ereit, mikor először csoportterápiára küldték. Leleplezték, már csak egyetlen lényeges titkolni valója maradt, ezért leginkább egy olyan pohárhoz hasonlíthatta magát, amiben már csak egy csepp víz maradt. Nem lehetett már azzal oltani a szomjat, de azért benne volt és nem párolgott el… Ez pedig nem volt mást, minthogy Chaerin jól sejtette, miért feküdt le vele Daehyun.

A szőke hajú lány kíváncsian fordította el törzsét az éppen leülő fiú felé. Megvárta, míg Daehyun kellően lenyugodik és erőt vesz magán, hogy akár egy értelmes szót is ki tudjon ejteni dadogások és megszakítások nélkül. Ám Chaerin kérdésére, miszerint mi történt a természetgyógyásznál és miért lett sokkal több fekete tincse, Daehyun csak keserűen elhúzta a száját.

- Minden, csak az nem, mint amire számítottam.

Semmi értelme nem lett volna bevallani, hogy az iroda felé vezető út felénél már megérezte a pszichiáter kisugárzását, hiszen azt már nem adta Chaerin tudtára, hogy Youngjae hozzá hasonló. Sőt, mint kiderült, egy démon leszármazott. Chaerin minden bizonnyal frászt kapott volna, hogy nem is egy, de két ilyen emberi lény között tengette az óráit, végig életveszélyben.

- Mikor kezdődik az ebédszünet?

- A szagokból ítélve nemsokára – szimatolt Chaerin. A mozgó pisze orrával olyan bájos látványt keltett, mint egy kölyök pomerániai törpespicc. – Miért? Ennyire éhes vagy már? Nehogy azt hidd, hogy most kivételesen többet ehetünk a szokásosnál… Komolyan, még egy galambnak is több kaja jut.

- Nem, találkoznom kell a természetgyógyásszal.

- De most jöttél az irodájából!

- Majd később elmondom, mit akarok tőle – válaszolta Daehyun nyersen és felállt a helyéről.

Chaerinnek még annyi ideje sem volt, hogy lebeszélje a fiút a tervéről, mert az már kereket is oldott. Határozott léptekkel indult meg a társalgó nyitva hagyott bejáratához. Ahogy a többi páciens – ki a kezelhetőbbek, ki a visszafogottabb Fészeklakók közül – belépett a társalgóba, ő velük ellentétesen haladt a másik irányba. Ebben a napszakban teljesen normális volt, hogy a bezártak ide-oda bicegtek kopottas papucsukban, egy akadékoskodó felügyelő mégis kipécézte magának Daehyunt.

- Hova-hova ilyen tempóban?

- Oh Sehun hívat engem időpont egyeztetésre. Ma voltam nála egyszer, de a többi beteg miatt borult a beosztása – hazudta Daehyun szemrebbenés nélkül.

- Ne kísérje el magát egy nővér?

- Nem vagyok kisgyerek, magamtól is eltalálok oda – vált Daehyun közönyösebbé. - Lehet, hogy dilis vagyok, de a tájékozódó képességem páratlan.

Mivel a férfi semmibe nem köthetett bele, morogva továbbengedte a nála fél fejjel magasabb fiút. Legalább megkíméltem egy nővért, gondolta. Ez egyet jelenthetett a zöld jelzéssel, Daehyun hamar meg is érkezett oda, ahonnan durván negyed órával korábban eljött. A megtévesztés kedvéért türelmetlenkedő arccal bekopogott az ajtón – sosem lehetett tudni, ki figyelte éppen -, majd belépett az üres irodába. Nem érdekelte, hova tűnt Sehun, de remélte, hogy egy jó ideig nem jön vissza.

Izgatottságában hevesen dobogó szívvel szaladt az íróasztalhoz. Szerencséjére a számítógépbe Sehun be volt jelentkezve és az elkezdett munkáját hagyta félbe a távozásakor, ezért Daehyun gond nélkül léphetett be az e-mail fiókjába is. Megkereste az elküldött levelek között, írt-e Sehun valamiért Youngjae-nek e-mailt, és amint ezzel megvolt, Sehun nevében új levél írásába fogott. A folyosón menve már kitalálta a megírandó szöveg lényegét, így viszonylag gyorsan folytak a szavak, Daehyun ujjai sebesen csapkodták a klaviatúrát.

Egy-egy mondat végén meg-megállt. Nehezére esett kontrollálni a benne felgyülemlett, le nem vezethető érzéseket, amiket mégis szavakba kellett foglalnia. Eddigi húsz éve alatt még soha nem került ennyire kínos helyzetbe, legalábbis ő így gondolta. Megvoltak benne azok a vele született adottságok, amiktől a külvilágból érkező impulzusok lepereghettek róla, de ezúttal ez nem működött, hiszen az impulzus egyenesen belőle áradt. Egészen más, mint amit eddig magától megszokott, meg amit Youngjae is megszokott ezalatt az egy hónap alatt. Annyira új, annyira furcsa… És mégis oly intenzív.

Huszonöt percébe tellett, mire legépelt mindent, átolvasta, végezetül elküldte a levelet. Vakmerő jellemének ellenére különösen nehéz feladat volt megbirkóznia azzal, vajon mit fog elérni azzal, ha a küldés ikonjára kattint. De már nem lett volna értelme meghátrálnia, ha ellopódzott egy dolgozó irodájába, használta engedély nélkül a gépét és időt szánt a benne dúló eszmék megfogalmazására. Volt annyira igényes magával szemben, hogy nem tette be a piszkozatok közé, ami biztosan bökné Sehun csőrét és értetlenkedve törölné. Nem, Youngjae-nek tudnia kellett, milyen démonnal társalgott. Ő volt az első, aki rátapintott arra, hogy Kerberosznak is van érző szíve.

Mindig is volt, vagy csak Youngjae hozta ezt ki belőle? Esetleg alapból is minden rossz szándékú ember és szörny rendelkezik a megfelelő érzelmi intelligenciával, amit eltitkolnak, vagy csak a tetteik soha nem késztetik őket arra, hogy ez megmutatkozzon? Lényegében mindenki egyformán működik, külső differencia ide vagy oda? Nos, korábban Daehyun nem gyanította, hogy akár még Kerberosznak is pont az érzelmei lesznek a gyenge pontja.

Szélsebesen hagyta el a kis helyiséget. Első látásra minden tökéletesnek tűnt, minden folyt a maga medrében, azonban Daehyun megfeledkezett egy-két apróságról. De ezeknek a rádöbbenésével elkésett, az aktuális folyosón haladva megállásra kényszerítették. Ismét mindkét irányból egyenruhás alakok figyelték őt, kaján vigyorral az arcukon, akár júniusban a szökési kísérlete során. Balról Dr. Yen lépett elő, aki félrefésült hajával és a szokásosan felszegett orrával még ellenszenvesebbnek tűnt.

- Ejnye-ejnye, Daehyun. Már megint maga?

***

Szemei megteltek könnyekkel, ahogy elolvasta a képernyőn szereplő sorokat. Nem hitte volna, hogy valaki ilyeneket fog egyszer írni neki, méghozzá ennyire nyíltan és őszintén. Youngjae sosem volt érzékeny, épp ellenkezőleg, most valahogy mégis elszorult a gyomra a vallomástól. Mert az volt, csupán abban volt más a normál értelemben vett vallomásoktól, hogy nem egy lánytól kapta és nem kézzel írott formában, mint azt szokás.

Bár azt igazából nem tudta eldönteni, miért telt be nála a pohár. Attól, hogy kapott ilyen levelet? Hogy ennyire mély benyomást keltett valakiben? Vagy a feladó személyétől? Esetleg attól a ténytől, hogy tulajdonképpen két unokatestvér rajta marakodott, akik ráadásul fiúk is? Netalántán attól, mert pont mind a kettőnek volt „kétkapus” hajlama?

Először kíváncsian klikkelt a Sehuntól küldött levélre, aminek a tárgyában csak „az, ami kimaradt” szerepelt. Ez annyira többértelmű lehetett, hogy Youngjae össze se tudta volna számolni, de aztán beugrott neki, miről szólhat a levél. Gyanakodva kezdte olvasni, ám a hozzáállása rögvest megváltozott, hiszen a benne szereplő sorokat kizárólag Daehyuntól kaphatta. „Akkor írásba fogom foglalni, miután elmentél. Hátha úgy jobban megérted”, emlékezett vissza az utalására. Youngjae emiatt borult ki annyira, ami egyáltalán nem volt megszokott tőle.

Kedves Youngjae,

Tartozom még egy aprósággal. Amúgy is az adósod vagyok azok után, amiket értem tettél. Persze ahhoz nem fér kétség, hogy te küldtél abba a vakond üregszerű cellába, mégsem tudlak utálni. Már nem. Elgondolkodtam azon, hogy talán direkt alakítottad így a dolgokat. Kevesebb terhet akartál magadnak azzal, hogy nem gyűlöltetted meg magad egy pácienseddel? Jó taktika lenne, azt meg kell hagyni.

Emlékszel, mikor az iránt érdeklődtél, miért injekcióztam be magamnak sisakvirágot? Tuti azt gondoltad, hogy ez olyan szenvedély, mint a drogosoknak a fű vagy a számítógép a kockáknak. Nem elrettentésképp mondom, de a kajafüggőségen és rajtad kívül semmilyen szenvedélybetegségem nincs. Ezért olyan pokoli bezárva lennem: madártápnyi ételt kapok, aminek a felében nyugtató van, veled pedig még akkor sem beszélhettem ki az élet minden területét, mikor igazán szükségem lett volna rá. És most, hogy már nem is dolgozol itt, ez csak tovább nehezít a dolgokon. Alig három örömforrásom volt, de mára kettő maradt, mert te voltál a három közül az egyik. Akármennyire is hangzik furcsán, de több vidám percet okoztál nekem, mint eddig a családtagjaim a cirka húsz évem során összesen.

El tudod képzelni, mennyit jelent ez nekem? Mennyire szükségem volt egy olyan ember társaságára, mint a tiéd? Lehet, hogy ebben a démoni származásod is felelős, ám én ezt már képtelen vagyok megítélni. Minden összefolyt, ismét annyira reménytelennek tűnik az itt töltött idő, mint az első két napomon. Mersz képzelni?

Hiába van még itt egy személy, akire számíthatok, de te voltál az egyetlen, aki teljesen azonosulhatott velem. Ennek az okát biztos tudod. Sajnos sosem ápoltam a legjobb viszonyt a családtagjaimmal, de annak kifejezetten örülök, hogy nekik nincsen Erejük. Az én helyemben ők már rég megőrültek volna, sőt mindenki más is, akit eddig ismertem. Egyetlen egy személy nem, és az te vagy. Talán nem is érzed, de csodálatos személyiség vagy. Bár azt nem felejtem el, mennyire hevesen reagáltál az első találkozásunkkor a viccemen, viszont ezt annak a számlájára írom, hogy féltél tőlem. Hidd el, éreztem, hiába tagadnád. Korábban is ez jött le nekem a könyvtárban, azért menekültél. Nem tudtál mit kezdeni azzal, hogy van egy hozzád hasonló ember, ám erősebb nálad, ezért bujkálhattál. Ha viszont nem kerültem volna be ide, akkor sem mehetett volna ez a végtelenségig, mert megkerestelek volna. Akármennyire is tűnhettem vadnak, ijesztőnek, kiszámíthatatlannak, de semmi hátsó szándékom nem lett volna veled. Csupán szükségem volt egy olyan illetőre, aki megért. Aki nem ítél el a bennem élő fenevad miatt. Aki nem fordít nekem hátat mindazért, amit tettem, és amit még fogok is, mert nincs más választásom.

Az Erőd miatt hangolódtál rám meglepően hamar és ugyan erről közvetlenül nem te tehettél, mégis hálás vagyok neked. Így vagy úgy, de a reggelek a társaságodban nem voltak annyira szörnyűek. Sőt, mindig azért vártam, hogy új nap legyen, hogy bemehessek hozzád és halljam a hangodat. Még csak most esett le, hogy az energiád ellenére Kerberosz végig nyugodt volt bennem, ami mind amiatt volt, amit előzőleg leírtam. Tényleg pozitív hatást gyakoroltál rám, egy gyógyszer vagy kezelés sem szállhatott volna ringbe veled. Vedd tudomásul, hogy még ha te is utálod a képességedet, de attól még értékes vagy a világnak. Nagyon szép dolog, hogy minek kezdtél tanulni, mert így biztosan tudsz változtatni a világon, ha csak egy kicsit is.

Mindketten szeretjük a könyveket, sok közös kedvencünk van, ezért tudhatnád, hogy az életünkben is akadnak párhuzamok, de nemcsak a démonság miatt. Neked hála rájöttem, hogy én is fontos vagyok a világnak, csak még azt nem tudom, miért. Szerintem az nem eléggé kielégítő válasz, hogy ártalmas emberektől tisztítom meg az országot. Nem, azt a munkát más is el tudná helyettem végezni, még ha nem is annyira ügyesen és jól.

Mindemellett volt még egy apróság, amitől nem lehettél teljesen felüdült mellettem. Egy apróság, ami beárnyékolta egy kicsit az együtt töltött időt, ami nem más, mint a hangulatingadozásaid. Említettem, nem is egyszer, biztos nem felejtetted el. Egyik pillanatban még röhögtél egy viccemen, a másikban viszont annyira komorrá és szigorú tekintetűvé váltál, mintha az őseidet szidtam volna. Szenvedtél valamiért velem kapcsolatban, amit nem lehet egyszerűen a démonságra fogni. Ennyire már én sem értek a pszichológiához és gondolatolvasó sem vagyok.

De, ha igaz a sejtésem, akkor azt mondom, hogy ne foglalkozz velem többet. Nem tudom, mi hasznod lehet abból, hogy ennyi mindent kiderítettél rólam, de felesleges tudás birtokában vagy. Ha lennének is terveid velem a jövőben, akkor előre szólok, hogy vesd el ezt az ötletet. Nem érek annyit, hogy tönkretedd magad anélkül, hogy a legkisebb jeleit is észrevennéd. Kettőnk között hömpölyög a kézzel fogható sötétség, szóval jobban tennéd, ha meghátrálnál. Magadnak se tennél jót, ha egy igazi démon társaságát keresnéd. Előbb-utóbb Kerberosz túlságosan megszokná a társaságodat és aztán emiatt bújna ki belőlem.

Emiatt ma is próbáltam távol maradni tőled, de hozzád húzott az Erő. Vonzol engem, mint egy mágnes. Emiatt úgy érzem, szétszakadok. A lelkem, a szívem, mindenem fáj. Tudom, hogy neked is, akkor miért jöttél el? Miért nem maradtál az új munkahelyeden? Miért akarsz mindenáron segíteni? Miért nem tudsz egyszerűen mellőzni? Tudom, pofátlanság ezt kérdezni azok után, hogy mennyi időt szántál rám, de mindketten rosszul járunk, ha másképp alakulnak a dolgok. És ennek elég nagy az esélye.

Youngjae-nek az volt a benyomása, hogy ő végzett száznál több emberrel, nem pedig Daehyun Kerberosz énje. Bűnös volt, mardosta a lelkiismerete. Ismét rosszul sültek el a dolgok, az ellenkezőjét érte el azzal, hogy egy démon segítségére sietett. Senki más nem lenne képes annyi áldozatot hozni érte és támogatni őt, mint amennyit igényelne, Daehyun mégsem tehet mást, minthogy ellöki magától Youngjae-t. Ő volt az, aki mentsvára lehet, de ez egyben veszélyt is tartogatna számukra. A maga módján szerette Daehyunt, de érdemes lenne-e kockáztatni?

***

Vörös szemek meredtek rá, amik szinte egyenesen felfalták. Sehogy sem szabadulhatott égető pillantásuktól, hiszen a vérvörös íriszek hozzátartoztak. És akármerre nézett, mindenhol csak a hátborzongató pillantásukat látta. Rájuk vicsorgott, de a borotvaéles szemfogak egyáltalán nem rémisztették meg a vörös szemek gazdáját. Ez volt ő, az ember pedig csak kivételes esetekben félhet magától. Ő viszont nem volt teljesen ember és, ami igazán felállította a szőrt a hátán, az a menekülési útvonal volt.

Sehol nem találta a kijáratot, szüntelen visszapillantó falakba ütközött. Minden egyes fal emlékeztette őt arra, miféle szerzet volt éppen, az összesben saját magát látta. Youngjae kezdett belezavarodni a tükrökből álló labirintusba, ahol a tájékozódás lehetősége egy képzeletbeli skálán a nullát verdeste. Fogalma sem lehetett róla, honnan jött és hova tartott. Semmi nem adott neki táppontot arról, a labirintus melyik szegletében forgolódott. Tükrök és ő, ennyi volt összesen.

Futott, amíg a lába bírta és hiába volt fáradhatatlanabb, ez nem könnyítette meg a helyzetét, mert minduntalan akadályokba ütközött, a tükörképeibe. Elvesztve az időérzékét próbálkozott a kijutással. Egyszer csak balra ment, aztán csak a jobbra mutató folyosóknál próbált szerencsét. Ám Fortuna rendszerint elkerülte, szinte hallotta is érzékenyebb füleiben a kárörvendő női kacajt. Mindenfelől visszhangozni kezdett, Youngjae pedig befogta a füleit a sajgó dobhártyái miatt.

- Elég! – kiáltotta a messzeségbe, véleményét nyomatékosítva pedig ráütött az egyik tükörre.

Kiskésekként hasították fel a szilánkok Youngjae kezén a puha bőrt, a kicsordogáló vérének árnyalata valamelyest változatosságot jelentett a monoton, fakó közegben. Az ütés helyének túloldalán olyan feketeség fogadta, mint a világűr. Csupán aprócska fényforrások pislákoltak hívogatóan és a végtelennek tűnő tér akármennyire is festett végzetesnek, Youngjae számára még mindig barátságosabb volt, mint a labirintus.

Belerúgott még párszor a tükörbe, ezzel létrehozott egy akkora nyílást, ami kisebb ajtónak funkcionálva működhetett. Amint végzett, belevetette magát a feketeségbe, ám hiába nem érezte a gravitációt, mégsem zuhant. A beláthatatlan feketeség örvénylően tovaillant és két sötétbarna írisszé állt össze.

- Te is szörnyeteg vagy. Együtt vagyunk azok.

Az ártatlannak hangzó szavak nem tették meg a hatásukat, csak még jobban felhergelték Youngjae-t. Nem értett egyet az elhangzottakkal, ezért - ellentmondásos módon - vájta bele hosszú fogait Daehyun bársonypuhaságú nyakába, az ütőerének leve készségesen ömlött bele Youngjae szájába.